Lángos alakú felhőkről szól, párna illatú gondolatokról, és hupikék színű álmokról, melyek úgy tekeregnek az életemben, ahogy a szél fújja a fűstcsóvákat.
Friss topikok
cottoncandy:
igeeeen és annyira élveztem basszus, hihetetlen :)))))
ráadásul nem volt egy nagyon szép nőci, azé... (2012.01.08. 16:40)peace... i embrace you
serachan:
bíztass csak vazze ... nekem az 17-én lesz ... 18-án meg dísz ... akkor még meredekebb lesz a kett... (2012.01.03. 19:10)nemánemánemááá
serachan:
@cottoncandy: értem én, hogy nem értesz a lovakhoz XD én sem XD
amúgy csak arra voltam kíváncsi, h... (2011.12.28. 22:00)nooooooo
cottoncandy:
köszönöm... tudom, de ezt tényleg nagyon muszáj volt... :) (2011.05.02. 19:14)runrunrun
Van egy csodás lakás egy csodás városban melyben lakik két csodás barát Akik egy csodás egyetem Csodás szakára járnak reggel Este pedig csodás életük Csodás lelkesedéssel És csodás barátokkal Csodás fiúkkal és lányokkal Mesésen Megélik
S emígyen jött el az idő Melynek legmélyebb Émelygős Felkavaró Viszontagságaira is már most Édes- mázos nosztalgiával Gondolunk És szemünk- szánk zugában Meghúzódó apró mosoly Annyit suttog Hogy emlékezz így rá, ahogyan Épp megesik. Mert bizony ezek, barátaim "Életünk nagy napjai"
Itthon vagyok, bizony. Már egy ideje igazából... Csak valahogy... mégsem igazán. Minden jó, csak minden... más itt. Furcsa, hogy mindenki magyarul beszél, hogy nem eszünk mindenhez parmezánt, hogy nem ugorhatunk le bármikor a tengerhez, hogy nincsen fogadott nővérem, hogy olcsó a sör, hogy ugyanolyan átlagos vagyok mint bármely hazánkfialánya (bár mostmár ez inkább pihentető...), hogy nem ismerem a fél várost, hogy nem kell hajnalban kelni, esős napokon folyton vasalni, gyerekordítást elviselni, Imolába buszozni, 43 fokban szüretelőkocsira mászni, mindenkivel bájosan elcsevegni, a saját rossz nyelvtanomon nevetni, cseresznyétől rosszul lenni, metszőollóval a farzsebben szaladgálni, dialektust tanulni, minden este virágot öntözni, valami random kiülős bárban sporteseményen izgulni, folyóban hűsölni, mojitokat csinálni. Hogy nem látogatok meg senkit Londonban, hogy nincs 1eurós vásár, hogy a tengergyümölcsei nem átlagétel, hogy nem csak egy magyar barátom van, és nem puszilgat a nagyi Bubanoban és nem fogad kitörő örömmel 20 olasz barát a Pávában a fusignanoi körforgalomnál. Hogy nem ismerek meg minden nap valakit a világ bármely pontjáról, hogy nem kell minden találkozóhoz -a biztonság kedvéért- fürdőruhával menni, hogy a kávé nem egy mennybemenetel, és nem ismerem az összes buszsofőrt. Hogy nem ugorhatok át bármikor egy baráthoz Imolába vagy Bolognába vagy Lugoba vagy akár a kedvenc fagyizónkba, vagy a pizzériába, ahol mindenki ismer... Hogy furcsán néznek rám, ha munkaruhában szaladok ki az utcára. Hogy nincsen csodálatosan aranyos szobatársam (még egy hétig :D), hogy nem hívnak már Luciának. Sem Lucinak vagy Ciának, vagy a vállalkozó szelleműek Luszinak.
Hogy. Felépítettem és éltem egy életet, ami egy ilyen kósza blogbejegyzésben, pár fényképben és rengeteg csodás emlékben őrződik, de mint ilyen, elmúlt.
De mérhetetlen erőt, tenni akarást és tapasztalatot nyertem belőle... És életem valódi legszebb pillanatait, eddigi legnagyobb kalandját, legkedvesebb ismerőseit, legjobb kajáit és piáit, csodás estéit és nappalait, egy teljesen új világnézetet és terveket... egy igazi másik, csodás életet és annak lehetőségét.
Most pedig itthon legalább 4 hónapig kiélvezem ezt a régi, jól bejáratottat, Pesten Renivel, elmesélhetetlenül sok bulival, edzéssel és tanulással. Mert ez kell nagyon. Nagyonnagyon.
Aztán meg majd meglátjuk a világ mely tájára vet a sors :D És igenis mostmár tényleg meggyőződés és soksokszoros tapasztalat mondatja velem... az élet azért gyönyörű, mert bármi megtörténhet... és éppen ezért. Meg is történik. Minden áldott napban ott a lehetőség, hogy életed legjobb napja legyen. Reggel, mikor gyűrötten kikelsz az ágyban még nem tudhatod előre :D
Ebből állt ez a hét- utolsó tanítások, olaszórák, doktornénik, ballagások, vásárlások, közös esték, hosszú beszélgetések, meleg ölelések, kedves szavak, rengeteg fotók, legutolsó kézszorítások, sziasztok.
E adesso... lasciate mi andare. Sono triste per voi, sono felice per la vita bella. Ritorneró.
Nagyon jó volt ez a hét... Tényleg, minden perce... (Azon kívül, mikor megbuktam a forgalmi vizsgán egy vak öreg nénire várva a zebrán... az meg hát, belefér egy ilyen jó hétbe :D).
Kedden a vizsga után már épp kezdtem volna jobb teendő híján önsajnáltatásra adni a fejem, mikor írt Mariyana, hogy egy nappal korábban érkezik Pestre, mert elnézte a jegyét :D Ez szerencsére annyira felrázott, hogy gyorsan futottam- zuhany, pakolás, vonat, Keleti pályaudvar. Meg is jött Mariyana időben Sibiuból az esti vonattal, és úgy, ahogy voltunk szakadó esőben, hosszúhosszú beszélgetés közepette felfedeztünk a város egy részét, aztán beültünk száradni meg meccsen szurkolni az Instantba, és az utolsó vonattal értünk haza pihenni :) Szerdán ő egy ingyenes Budapest- sétára ment (ami engem is érdekelt volna nagyon, csak sajnos tanítanom kellet...) majd találkoztunk a Vörösmarty téren, megvacsoráztunk, és sétáltunk végig a Dunaparton a Margitszigetig meg a szigeten, elmentünk a Eiffel térre, aztán látképet nézni sötétben, majd a Szimplába, végül egy olimpikont megszégyenítő sprinttel elértük ismét az utolsó vonatot :D Csütörtökön minden emlékemet összeszedve idegenvezetést tartottam neki a Terror házában (meglepően sokminden eszembe jutott, mikor már láttam a dolgokat :)) majd magyaros ebédet vettünk magunkhoz és végül a Deák téren érzékeny búcsút vettünk... mindketten elhagytuk a várost... ő Brnoba, én meg Gödöllőre. Iszonyú jó 3 nap volt... Hihetetlen sokat beszélgettünk, gyakorlatilag nem is állt be a szánk egész végig, nagyon megkedveltem :) Pedig Amszterdamban csak egy fél napot (éjszakát) beszélgettünk, most olyan volt, mintha egy régi nagyonjó barátommal találkoztam volna újra, és el kellett egymásnak mesélnünk mindent, ami az elmúlt hónapokban történt, meg azt is, ami előtte, meg azt is ami csak a szívünkben- lelkünkben, meg azt is ami még majd csak most jön... Azok a napok- percek voltak ezek, amik mindig egy kis díszdobozban őrződnek majd a szívemben :) Aztán otthon nem sok időm volt az elmúlt napokon merengeni, mert Zsófi szülinapját ünnepeltük este a Gőtében, ezért megint futás, öltözés, Ficus átültetés, majd vissza Budapest. És persze megint egy örök poénokkal teli este volt :D (Ja, az alkoholmentes hónapokra kitalált piapótló narancslé- kávé koktélom megízlett Gimpinek, szóval már kapható a Gőtében egy kis vodkával, így csodás szellemi termékem lassan de biztosan meghódítja a Földet :D:D:D)
Pénteken meg olasz után a lányokkal virágkiállításoztunk meg diákszervezet- gyűltünk az arborban :D Aztán Renivel ismét az Eiffel téren napozva töltöttük a délutánt, majd miután elment megvettem életem legjobb bikinijét (úgy néz ki, mint egy eper, majd csinálok róla fotót :D) majd Gergőékkel a Gödörnél csaptunk egy hihetetlen jó beszélgetős- iszogatós estét (a narancslé- kávé Szilárdnak is ízlett, és ő barista... :D).
Majd szombat reggel kezdetét vette az agostyáni hétvége Renivel, Dórival, Mónikával, Borival és Ádámmal... iszonyú jó volt... Az egyik leggyönyörűbb hely, ahol eddig jártam, de még az ökofalvak között is kiemelkedően szép volt. Kellemesen eldolgozgattunk szombaton, kaptunk enni- inni, mindenki nagyon aranyos volt velünk (kivéve a vezetőasszony, dehát ő valami zsörtölődésre tervezett különkiadása lehet a nagymamáknak...), nyitott UAZ 469essel mentünk egy nagy kört, meg naplementét nézni meg patakba szorulni vagy 15en este, iszonyatjó volt a vacsi, volt ászár- neszmélyi kalandozós borkóstolás, lengőteke, lábtollabda, kecskék, birkák, mentatea, gyógynövényszárító, középkori korhű fogadó, imádatos zománcos bögrék, tényleg... minden, ami egy dolgozós, de iszonyatosan idilli hétvégéhez kell :) Hogy ide is mennyire visszavágyom... alig várom a szeptembert, hogy újra bekapcsolódjak majd a közös munkákba és újra lássam ezeket a csodaországokat... :)
És most itthon vagyok, és kezdetét veszi az utolsó magyarországi hét... Hasonlóan szépre tervezem, mint ezt a hetet, úgyhogy most kicsit nehéz is a szívem, hogy itt kell hagyni mindenkit, aki ennyire kedves a szívemnek, dehát... Itt az ideje, hogy kicsit lenyugodjak, mert ezt a három hónapot nagyon ki szeretném használni testi- lelki- szakmai fejlődés szempontjából :) Valamiért az az érzésem, hogy az életem arra a pontjára ért, hogy el kell kezdenem felnőni -és komolyan felnőni- az előttem álló élethez... Éshát... Mindig is szerettem a nagy kihívásokat :D
Nohát szépen vége lesz ennek a hétnek. Csütörtökön kaptam útlevelet az elsősegélynyújtás hatalmas országába, este Fankánál élveztük mindazt, ami élvezhető (vagyis ők bort, én meg a hangulatot :D), pénteken megint főzőcskéztem (sajnos elfelejtettem lefotózni, mert közben épp Renivel telefonáltam, és mire eszembe jutott a fénykép már szinte elfogyott az egész :D), aztán pedig Milivel, Ferivel és kilenc katona növendékkel Egerbe vettük az útirányt meg a síneket... Meg kell mondanom, hogy rég volt már egy ekkora rakás hülyéhez szerencsém, de marha jól éreztem magam :D Persze mindenki bemart mint a hétszentség, aztán az alvás sem akart menni nagyon, így szombat reggelre hatalmas frissesség (és még nagyobb másnaposság) uralkodott a csapaton :D Még szerencse, hogy pont én kezdtem, mert azt hiszem senki más nem bírt még akkor reggel normálisan járni :P Hogy a többiekkel mi lett, arról még nincsenek infóim, mert a távom után én felmálháztam és visszasétáltam Egerbe, vonatra szálltam, Gödöllőn leszálltam, hazajöttem, átöltöztem és mentem a Nyugatiba Renihez meg Borihoz és együtt utaztunk egészen Monorig :) Ott Geri meg Benedek (a Domokos- iker :)) összeszedett minket és a vacsit már Magfalván majszoltuk :) A munkáról mondjuk már szépen lemaradtunk, de az előadás- tábortűz- beszélgetés- evés- ivás- kunyhóban galérián Renivel- Dórival alvás nagyon jó volt :) Reggel meg reggeli után Domokosék Jácinttal meg Gerivel hazahasítottak autóval, mi meg elsétáltunk Monorig vagy 10en Ádámékkal meg a lányokkal és visszavonatoztunk Pestre, majd hazafelé :) Amúgy... egy csomót tanulok ezekből az estékből. Főleg, hogy az emberek jelentős mennyiségű bor után már nagyon közlékenyek tudnak lenni, és sokszor a legőszintébb és legmélyebb gondolatok jönnek ki belőlük... És én pedig hatalmas élvezetemet lelem abban, hogy mindenki életfilozófiáját, hitét és meggyőződését átgondolom, elemzem és megpróbálom kiszűrni a számomra értékes dolgokat... Iszonyatosan hasznos, hogy ilyen sokan ennyire sokfélék vagyunk a szakkoliban, mert mindig úgy érzem, hogy a jó irányába irányítjuk- vezetjük egymást :)
Most meg szörnyen kimerült vagyok, merthát az alvás nagyon édes volt mindkét este, csakhát... édeskevés :P Azt hiszem korán lefekszem ma, holnap hajnalban már megint vezetés... imádom amúgy. De korán reggel, félálomban sokkal nehezebb :P
Csak a mai alkotásom megmutatni jöttem :D Gondoltam fel kéne valahogy dobni a húsvéti sonkából megmaradt szomorú darabokat, ezért kitaláltam neki egy naagy boldog családot, elkészítettem és megettem :D
Nagyon egyszerű a recept... olívaolajon egy egész fej (sok gerezd) felkarikázott fokhagymát és egy fej felkarikázott vöröshagymát megfonnyasztunk- pirítunk, hozzáadunk pár kocka sonkát csakhogy jól átvegye az ízét, majd megborsozzuk. Mikor már puhák a hagymák leöntjük kb 1 deci tejszínnel, és kb fél percig kavargatjuk. A tejszín átveszi a sonkás- hagymás ízt, jól besűrűsödik és ez lesz belőle...
Köretnek ma is barnarizs, mert finom és egészséges... meg mert maradt tegnapról :D Igazából nagyon pici adagnak tűnik, de a tejszín miatt nagyon laktató... szerencsére mert kb folyamatosan tudnám enni, annyira hihetetlen finom... egy újabb muszáj-majd-még-ilyet-csinálnom recept :) Ja, és muszáj többet főznöm, annyira marha jó :D Meg olyan kreatív dolog, mintha rajzolnék vagy fotóznék vagy táncolnék vagy bármi... jön az ihlet és pattognak ki a fejemből az ötletek, iszonyat élvezem :D Sajnos holnap nem érek rá, de már kezd egy újabb recept körvonalazódni a fejemben, még addig csiszolgatom gondolatilag :)
Na most rohanós napok jönnek, majd valamikor adok életjelt :) Ja, holnap meg a suliban fogok dekkolni fél nap kb 9től a könyvtárban, ha valaki szeretné, hogy jól újraélesszem, ott megtalál :D :D És 3kor mindenki tegyen keresztbe értem két ujjat, hogy jól fektessek stabil oldalra :D Na mindenkinek puszik :*
Eltelt az ünnep... Soha máshol nem tapasztalható béke van mamáéknál. És jó kaják és gyerekek és lustulás és beszélgetések meg nevetések, korán kelés, együtt levés... Teljes feltöltődés :) Persze alapjában nem olyan fából faragtak, hogy sokáig bírnám ezt a tunya idillt, visszazökkenve a mindennapokba megint gőzerővel töröm a fejem... Mindenen :) Lecsapoltak ma a vércsapoldában, holnaputánra jelentkeztem elsősegély tanfolyamra, délután vezetni megyek, este meg Petiékkel iszogatni (immáron akár gyümölcslevet! :D). Mivel múlt héten számomra teljesen misztikus okokból leadtam 4 kilót (istenbizony nem fogyóztam egy percet se...) most belevetem a minden-nap-készítek-magamnak-valamit tervbe :) A mai kaját azt hiszem megálmodtam... Illetve délben úgy pattant ki a fejemből, mintha épp most mondta volna valaki, hogy ilyet főzzek :D Szóval barnarizs lett a menü olívaolajon pirított mogyorós- mandulás- répás ananásszal. Én spec egyáltalán nem szeretem a túlontúl egzotikus édes- sós párosítást, de ez AH. Hihetetlen jó volt... és tényleg nem azért mert én csináltam, hanem egyszerűen tényleg baromi jó volt, muszáj lesz megismételnem :D Ráadásul totálisan candida-barát (illetve ellenség :D) úgyhogy még helyettesítőkön sem kellett a fejemet törni :) (Ja, le is fotóztam... ővele táplálkoztam most ebédre :D)
Amúgy semmi különös nincs most... tanulgatok, természetesen... csak finoman, jólesően :) Minden nap vezetés, heti kétszer olasz, holnap megint doki, csütörtök vizsga meg házibuli, pénteken délután meg kezdetét veszi az nagykört- róhanós hétvége. Leutazunk Miliékkel Egerbe, aztán onnan kezdődik szombaton a 70km-es boldgoságtáv :D No nem lesz ám olyan nagy a hősködés, mert ezt a távot 12en fogjuk teljesíteni, nade akkor is jól hangzik :D Én spec a saját távom után szedem a kis sátorfámat, meg leginkább a túrazsákot, visszaevickélek Egerbe, majd Pestre, és ott Hajdók Borival le együtt Monorra, ahonnan meg elméletben Gerivel Magfalvára... Elég szép túra lesz, az biztos, de már előre élvezem :D
És eljött megint ez a nap is... Most idén családi körben... Valamiért sokkal kisebb ellenkezést vált ki belőlem, mint az elmúlt soksok évben (persze a tavalyt kivéve, mert akkor úgy vártam, mint a megváltást...). Talán az idő miatt... hatalmas hálaérzet van bennem a régvárt eső miatt... Nem sok, de legalább nedves. Vagy talán mert érzem, hogy már nincs egy hónap sem az utazásig, jól fog esni még egyszer látni mindenkit, sonkát enni tormával, nyugisan a kanapén aludni vasárnapi ebéd után... Furcsa kettős érzés van bennem. Egyik percben még a Google Earth fotóit nézem, hogy miket akarok megnézni, merre fogok futni, merre lehet az ültetvény, melyik tengerpart van Castel del Rio-hoz legközelebb... Következő percben meg lehangolódok mert már most hiányzik Reni... Peti... Kata... anya... Meg belegondolok, hogy hazajövök és Zsófi fél év múlva elköltözik Bálinttal Svédországba. Liza a nyárra összeköltözik a barátjával. Mind az utolsó félév gürizésével leszünk elfoglalva... Észrevétlenül eltelik felettünk az utolsó néhány hónap és akkor... vége. Persze minden vég egy új dolog kezdete is egyben... de a Fanka- Reni- Feri- Luca álomkvartett nem oszolhat föl :D Zsófinak meg szerzünk egy webkamerát jól :D
Na most elmegyek, vezetek kicsit apával... Össze kell szednem magam, mert irdatlanul közel a vizsga már... Mondjuk nem félek tőle már annyira. A rutinosabb dolgok nehezebben mennek -a parkolgatásoktól hülyét kapok- de a forgalmat szeretem, a pesti autós közlekedés pont olyan kellemesen challenging :D
Megint soksok minden történt a múlthéten... Kiderült, hogy mégis vizsgázhatok forgalomból, jelentkeztem elsősegély tanfolyamra, filmezős estét tartottunk, elküldtem a beadandóm, a Candida- diéta kőkemény első 5 hete lassan véget ér... Nemsoká ehetek gyümölcsöt :D Ja, Brüsszel pedig diploma hiányában fél évet tolódik őszre. Csakhogy. Most így van jövő tavasszal- nyáron egy üres félévem, amit nem tudom hogyan használjak ki még igazából. Menjek el MSc-re...? De ha MSc, akkor Kertész vagy Vidékfejlesztő...? Vagy teljesen külföldi egyetem? Bécs? Berlin? Bologna? (Nem csak B betűs lehet... :D) Vagy Multidegree- 4 szemeszter, 4 ország? Vagy menjek inkább Amerikába farmgyakorlatra fél évet? Tapasztalat, élmény, nyelv, emberek...? És ha lekések valami fontosat itthon, mondjuk ami létfontosságú Brüsszel előtt...? Nagy a tanácstalanságom egyelőre. Igazából leginkább a szívem Amerika felé húz... az MSc szerintem ráér utána is... De ki tudja hogy hozza még a sors... Ja! Jövő héten meg Mariyana (a bolgár lány, akit Amszterdamban ismertem meg) Csehországból Romániába megy tanulni Pesten keresztül, úgyhogy újra találkozunk :)))) Amúgy elkezdtem már lelkileg készülni az útra, olyan izgi :D Rájöttem, hogy 4 hónapra egy kamionnyi cucc kéne, úgyhogy majd szelektálom a terveimet :D Alig várom, hogy menjek, de addig még jó sok jóságot kell itthon is csinálnom. Jogsi, húsvét, utolsó nyelvórák, rengeteg doki, főzőcskézés, szakkoli programok, bevásárlások, utolsó közös egymásnak-örülések :)
Mindenem bizsereg az ereimben szertefutó csodáspiros élettől :)
Szerda óta valahogy megváltozott a világ. Kinyílt. Kivilágosodott. Minden olyan egyszerűnek tűnik. Rengeteget fejődök és ez jó. Híreket olvasok 3 nyelven, közgazdaságot sajátítok el, vidékfejlesztést tanulok és ez is jó. Minden nap olyan emberekkel vagyok, akiket szeretek, és ez is jó. Formálódnak, alakulnak a terveim és a vágyaim... és sosem volt még ilyen jó :) Nem akarom folyton erről tépni a szám, mert félek, hogy elhasználódik az egész élmény, és már nem fog ekkora örömmel eltölteni... de alig várom, hogy megnyíljon a pályázat és jelentkezhessek Brüsszelbe :) Érzem, hogyha rágondolok jó. Békés. Nyugodt. És olyan boldognak érzem magam, mintha világítanék :D
21 évesen most először fut bennem végig a bizsergés, ami azt súgja, hogy az élet legjobb részei, a nagy napok, a levegőkapkodós élmények, az emberré válás igazi folyamata még mind ezután jönnek :) Iszonyatosan szeretek fiatal lenni :D
Zene pedig most a tegnapi instantos áttáncolt éjszaka emlékére :)
Olyan élményekben van mostanában részem... hogy csak hápogok és nem hiszem el, hogy ezek a dolgok velem történnek meg :D
Ma Bálint János kérésére felporoszkáltam a marketing tanszékre, mert valamit mondani akart... Hátjó, lássuk mi az, felmentem. Éshát kiderült, hogy évek óta először idén gyakornokot akar és tud küldeni Brüsszelbe a vidékfejlesztési bizottságba, éshát Mátéra meg rám gondolt... ... ... ... A kinti hr-es pasi egyik volt diákja, ő is ugyanígy kezdte gyakornokként, aztán koppenhágai TéT attasé lett, aztán most ott dolgozik, és már évek óta várja, hogy legyen új gyakornok az egyetemről... :D A következő nevezési időszak júniustól van, ez 2013. márciusi kezdést jelent, 5 hónapos kiskosztümkorszakra :D Persze, csak ha szeretném.
Komolyan csak ültem a széken és egy fél év leforgásán belül másodjára gondolkodtam el komolyan azon, hogy vajon véletlenül meghaltam, és ez a Menny, vagy ez most tényleg velem történik meg itt a való életben...? :D
Szóval az a nagyhelyzet, hogy egyes számú legnagyobb álmom, miszerint egyszer talán lesz valami közöm a diplomáciához, a megvalósulás útjára lépett, csak úgy, mint derült égből villámcsapás... És tényleg, szótlan vagyok... Mármint ülök, nézek ki a fejemből, vigyorgok, és hálát adok az égnek, hogy bejártam minden agrármenedzsment órára :D
Úgyhogy most másfél évig magyarországi tartózkodásom minimálisra csökken (főleg, ha tényleg felvesznek erre a gyakornok programra :D), dehát annyi gond legyen :D Aztán majd jól hazajövök és leköltözök a többiekkel a falunkba kapálni és boldogan élünk míg meg nem halunk... :D Ennyi a terv :D FIN
Azt hiszem a szakkoli a legjobb dolog, ami történt velem az elmúlt fél évben. Főleg most így tavasszal, hogy olyan rengeteg a program, hogy oszlani kell a társaságnak a feladatok között... Mindig van hol dolgozni, mindig be lehet segíteni valahol, mindig lehet együtt imádni a világot valahol :) A Millenáris ásás meg Pénzesgyőr után voltunk végül Szentendrén szőlőt metszeni, most pénteken és szombaton meg elültettük a fügét a szakkoli egy részével (Móni, Virág, Zsófi, Dóri) meg Renivel :) Nagyonnagyon élveztem - remélem ők is :D -, gyönyörű volt az idő, kellemesen elfáradtunk, sokat beszélgettünk munka közben meg vacsora közben meg lefekvés előtt, jókat kajáltunk, este főztünk, persze Endre meg Elemér bácsi is fokozta a hangulatot... nagyon jó volt :D Aztán hazaértünk estefelé, gyors Barnávalegyeztetés után még kimentem a többiekhez a Millenárisra... de ott nemnagyon tudtam már hasznossá tenni magam, mivel nem akart haladni semerre a munka. Így Domokosékkal beszélgettem még egy darabig, és elmentem egy olaszozós- beszélgetős estére Rózához. Ezután lett vége az estének este 10 körül... Ma meg tanulás van, meg tanítás meg futás meg vezetek majd egy kicsit apával, nehogy kijöjjek szerdáig a gyakorlatból :D Egyébként most érzem életemben először úgy, hogy valamilyen konkrét irányba tényleg tart az életem. Jólesik hátrahagyni itt a nagyvárosban minden bajomat, és a világ legcsodálatosabb helyeire menekülni tökéletes lelki békében olyan emberekkel, akiket szeretek, olyan dolgokat csinálni, amiket szeretek... Kezdek rájönni a földműves-lét szépségeire és nehézségeire... és imádom :) Kint lenni reggeltől estig a földön, ásni, kapálni, gereblyézni, főzni, közben jó társaságban lenni, beszélgetni, iszogatni, este jót aludni... Tényleg kimerítő dolog (bár igazából gyorsan hozzászokik a szervezet szerintem) de csodálatosabbat nehezen tudnék elképzelni... Kezdek komoly érzelmi szálakat táplálni eziránt az életforma iránt és alig várom a következő munkát. Alig várom, hogy egyszer eljussak odáig, hogy így élem az egész életemet... Dehát addig még hosszú az út. És mint ismeretes, a boldogság maga az út :)
"...Az ilyen embereket nem arra teremtették, hogy gyerekeket tanítson kesztyűbe dudálni vagy szülők iránti tiszteletre vagy hogy kutyát sétáltasson. Ilyeneknek olcsó sörtől savanyú a szája s bortól néha száraz. Ilyennek előtt ledőlnek Jericó falai.
és... és és néha könnyed viccel tér vissza onnan ahol a szüzek eltűnnek, a katonák meghalnak a tűz kialszik, s átjár a hideg, mint pokoli forróság
megszólalt: "Nézd ... Te!.. Bárki is légy. Nem számít, hogy miből élsz. Elmondod, hogy valóban mire vágysz, és hogy mersz-e találkozni szíved vágyakozásával, Nem érdekel, hogy hány éves vagy. Azt akarom tudni, megkockáztatod-e, hogy hülyének néznek a szerelmed miatt, az álmaidért vagy ezért a kalandért, hogy igazán élj.
Nem érdekel, hogy milyen bolygóid állnak együtt a holddal. Azt akarom tudni, hogy megérintetted-e szomorúságod középpontját, Hogy sebet ejtett-e már valaha rajtad árulás az életben, és hogy további fájdalmaktól való félelmedben visszahúzódtál-e már. Azt akarom tudni, hogy együtt tudsz-e lenni fájdalommal, az enyémmel vagy a tieddel, hogy vadul tudsz-e táncolni, és hagyni, hogy az eksztázis megtöltsön az ujjad hegyéig anélkül, hogy óvatosságra intenél, vagy arra, hogy legyünk realisták, vagy emlékezzünk az emberi lét korlátaira... "
Az elmúlt napok, emberek, pillanatok gyökereiben változtatták meg... mindenemet. Az ásás a Millenárison a fiúkkal, a munka, a hülyéskedés, az új emberek, a meleg- boldog nap, este egyedül, főzés, futás... Pakolás másnapra. Aztán péntek- szombat Pangea... Valami olyan hihetetlenül elmagyarázhatatlan élmény... hogy nem tudom elmagyarázni :D Odafelé úton mondta Zoli, hogy ő mikor először volt, semmi pénzért nem akart volna hazamenni onnan. Akkor ezt felfogtam, elfogadtam, megjegyeztem... és nemegészen 24 óra múlva meg már minden porcikámmal átéreztem... Rengeteg fiatal, új- kedves arcok, nevetés, boldogság, kellemes munka, jó kaja, hosszú beszélgetések, tűz, zene, tánc, nagytermes együttalvás, kisgyerekek, játék, forróság, növények és állatok, gyönyörű táj... szívtelítődés. Minden ott volt... egy kis területen az élet minden boldogsága együtt. Semmi nem hiányzott. Semmire nem vágytam, ami nem volt ott. Még Reni jöhetne legközelebb, és akkor biztos az életben nem jövök haza :D Nem tudok többet mondani... Ha van élet, amit szeretnék élni, akkor ez az. És hála a jóégnek, folytatódik a munkaszezon, jövőhéten metszünk Zsófiéknál, péntek- szombat pedig végre ültetjük a fügéket együtt :D Aztán áprilisban Magfalva, és újra Pénzesgyőr... meg még ami jön, bármi jöhet :)
Ma éjszakával vége lesz. Ennek az egyhelyben toporgásnak. Az érzelmi zsákutcában ücsörgésnek. Ezekkel az érzésekkel úgy sem tudok mit csinálni. Úgyis vannak, ha rágódok rajtuk, ha nem. A múltat megváltoztatni úgysem tudom... De szilveszter óta bennem van az érzés, hogy 2012 egy hihetetlen jó év lesz... itt az ideje elkezdeni a sok jóságot :) Elkezdődött a munkaszezon. Heti 3-4 nap szakkoli, 1-2 nap Gőte, futás, barátok, rengeteg olasz, bágyadt mosolyú árralúszás. Elviszi a gyötrődést a rohanás, a rágódást a fejlődés. Olyan érzés, mintha eddig abban a bizonyos sötét kamrában ültem volna, és most újra kiengednének a szabadba. Ahol ott van minden és mindenki, aki fontos meg a szép remények és boldog álmok ösvénye, amire csak rá kéne már lépni... :) Aztán 2 hónap és elköltözöm egy másik világ szemei elé. Várom már nagyon... A rengeteg új embert, a mediterrán forróságot, a kemény- izzasztó munkát, az esti nyugis közös fáklyafényes vacsorákat, a kabóca zizegést, a vékony olasz borokat, a koszos rövidnadrágot, metszőollótól fájó kezeket, közös ruhateregetést, izgatott vonatutakat... csak addig még sok a dolog :)
these colors amaze me. all the time. all this rush... makes me thirsty. all these people... make me love life. all the dreams... taste so sweet. all this unknown, neverending pathway with its unexpected surprises. they give meaning to the meaningless.
Négyeshatos villamoson egy melegedő koratavaszi estén...
"Igen... én is annyit gondolkodtam már ezen. Anyámékat is annyiszor megkérdeztem, mikor kicsi voltam... Ugye, ugye örökbe fogadtatok...? Ugye ez nem normális...? Ugye nem ők a normálisak, hanem én... vagy én egy másik bolygóról jövök, a jó emberek bolygójáról...? Ugye... ugye egyszer értem jönnek és hazavisznek...?"
Nem is tudom hány hete először van egy szabadnapom. Jólesik most, végre egy kis változatosság, pihi, futás, tanulás, takarítás meg ilyesmi jóleső dolgok... :) Elmúlt pár hetes inaktivitásomnak is ez a fő okozója, hogy egész egyszerűen alvásra is alig marad néha idő, nemhogy blogbejegyzés gyártásra :P Folyton tanítottam, suliba rohantam meg haza tanítani, meg olaszra meg Gőtébe meg Ürömre meg tanítani meg moziba meg a városba... meg... mindenhová. De most vége a szuperintenzív tanítványommal eltöltött félnapoknak (amit azért kicsit sajnálok, mert elég jó haverok -vagymik- lettünk időközben, most furcsák lesznek nélküle a napok) de azért jobb a kis szabadság. A szülinapom folyamatos ünneplésének is vége lassan. A vezetés meg a tavaszi szakkollégiumi munkák, egyéb mezőgazdasági leterhelődések viszont csak most kezdődnek... Dehát így szép az élet :) Magánéleti síkomat nem kívánom hosszan részletezni, mert pontosan nem tudnám megfogalmazni, hogy mi is van most, és már lassan kezdek beleunni úgy tényleg minden ezzel kapcsolatos dologba. Majd minden alakul, ahogy alakul, most sokkalinkább lekötnek az értelmes feladatok, a tanulás, futás meg a barátok. Mindent egybevéve olyan nagy-nagy-nemtudommicsoda-előtti hangulat van, gyűjtöm az erőt, hogy bármi is legyen az készen álljak rá :D
Jöjjön egy kis futózene a kedvencebbik fajtákból :)
Minden nap sokóra tanítás, suli, olasz, kresz, barát, barátok... száz százalékos időkihasználás. Boldog rohanás. Szeretetteljesség. Ez most (és általában) ilyen. Jó. Nekemvaló :)
